Figyelem!

Sziasztok!:)

Most nem fejezettel jelentkezek hanem az egyik ismerősöm facebook-on hozott létre egy csoportot hogy ha te is szeretnél egy One Direction koncerten tombolni a többi magyar Directioner-rel akkor itt az idő hogy csatlakozz!!

Csatlakozz te is több információ a csoportban!

Csoport itt!

Köszönöm:Fanni.xx

13. fejezet

Sziasztok!:)

Íme a 11. fejezet!

*Lottie*

A lábam a földhöz gyökerezett a szívem a torkomban dobogott és minden elhomályosodott. Vártam a szüleim a válaszát a kérdésemre. Ők csak megfogták a kezemet és elrángattak a kocsihoz. Az utazás minden egyes perce kínzás volt. Az autó egy kórház előtt parkolt le. Idegesen lépkedtem az épület felé. Apa keresett egy doktort aki egy kórteremhez vezetett. Idegesen megfogtam a kilincset és kinyitottam ajtót. Az egyik ágyon Max feküdt. Még mindig mosolyogva egyik keze eltörve. Egy kis széket odahúztam mellé és leültem.
-Mi történt?-néztem rá kíváncsian.
-Épp jöttem haza az edzésről és valaki a busz elé akart lökni. De a terve vereségbe fuldoklott. Ahogy a kezemre estem úgy tört el, de nem vészes holnap már megyek haza.-válaszolt nyugodtan.
-Ki volt az nem láttad?-kérdeztem hadarva.
-Sajnos nem, a rendőrségre hívtak be tanúkat de az elkövetőről nem tudtak pontos jellemzést adni.-mondta csalódottan.
Elköszönéskör szorosan megöleltem nem akartam elveszíteni az egyetlen testvéremet. Öleléskor pár könny kicsordult a szememből és az ő pizsamájára potyogott. Kilépkedve a kórteremből azon gondolkoztam hogy ki is lehetett csak egy személy jutott eszembe Dávid.
-Minden rendben?-kérdezte anya, apa egyszerre.
Bólogattam lehetőleg a legőszintébben. Egy kis idő múlva megérkeztek a srácok is és kérdezősködtek. A fiúk mellett jött egy szőke hajú, vékony szerintem nagyon szép lány.

-Lottie szeretném neked bemutatni a barátnőmet Perrie Edwards!-forduld hozzám és mutatta be az ismeretlent.

-Nagyon örülök hogy megismerhettelek és nagyon sajnálom az öcsédet.-köszönt kedvesen.

-Én is a nevem Lottie Henderson.-ráztunk kezet.

Ők még bementek Max-hez de mi inkább mentünk haza. Haza érve felmentem az emeletre és csak pihenni akartam. Mindenkit kizárni a fejemből és hogy az álom magával vigyen. Reggel nehézkesen de felébredtem. Odaérve az iskolához a kapuban Beck és Bella állt. Bella közel lépett hozzám a pulcsija végével letörölte a könnyeimet és átölelt. Nincs is jobb egy igaz baráti ölelésnél. 

-Ránk mindig számíthatsz.-suttogta fülembe.

Velük mentem be az épületbe és közben megint mindent elmeséltem. A nap végén gyorsan mentem haza elmesélni a szüleimnek hogy már vannak barátaim is.

-Kicsim jött egy fiú és levelet hagyott fent az ágyadon.-mondta anya.

Furcsállottam ki az aki hagy nekem egy levelet. A kijelentés után rögtön felmentem és megnéztem azt a titokzatos levelet. Ahogy a papírt megfogtam a kezembe egy ismerős illata volt. Kinyitottam és azt hittem hogy elájulok. Könnyes szemmel olvastam a sorokat.

Kedves Lottie!

" Talán már az illatról felismered hogy ki is ez a "kedves" ismeretlen aki Max-et busz alá akarta vetni. Akit átvertél, megbántottál most komolyan még te sajnáltatod magadat. Mindegy egy valamit ne feledj ezek csak jelek hogy itt vagyok közöttetek egyszer ha lecsapok itt kő kövön nem marad.

Csókol régi szerelmed Dávid! "     

Becsaptam az ajtót és azt hiszem hogy még soha életember nem sírtam így. Már lehet hogy mindennek vége?..

                               

12. fejezet

Sziasztok!:)

Íme a 12. fejezet!

*Lottie*

Az időjárás megint megegyezett a kedvemmel. Borult az ég reménytelen a napsütés.  Kikelve az ágyból felöltözködtem és lesiettem. Próbáltam jókedvűnek tűnni de kisebb nagyobb sikerrel sikerült. Beültünk a kocsiba és az ablakon lehetett látni az esőcseppeket lehetett hallani ahogyan kopogtatja a járművet.

Beléptem az iskolába felsiettem a lépcsőn és lehajtott fejjel bementem az osztályba, hogy ne vegye senki észre hogy sírtam. A tervem vereségbe fuldoklott. 

-Lottie, mi a baj?-fogta meg Bella a csuklómat és kérdező szemekkel rám nézett. Nem kellet neki mondanom egy szót se igaz egy hang sem búj elő a torkomból. A padon ült a barna haja a vállára omlott és biztatóan végig húzta a kezét a felkaromon. Elővett egy cetlit és tollal valamit rá firkantott végül a kezembe nyomta és én azzal a lendülettel leültem. Széken ülve az összegyűrt papírra könnyes szemmel rápillantottam "Maradj erős" az szerepelt rajta. 

Próbáltam Bellára nézni de ő már mással beszélgetett. Padra kipakoltam a könyveket úgy vártam az órát.

A tanár maga mögött az ajtót hagyva idegesnek tűnt.

-Lottie Henderson!-mutatott az ujjával hogy álljak fel.

A hátam libabőrös lett ahogyan az irodalom tanár hangja elrepült a terem végéig. Félelemmel tele felálltam és a padok között kimentem a táblához. 

-Mit tanultál tavaly irodalomból?-kérdezte.

Krétát a kezembe fogtam a gombóc miatt a torkomba nem jött ki hang se a torkomból. Ezért írtam. Minden szempár rám szegeződött. Nagyon féltem hogy mi is lesz az eredmény. Mikor végeztem rá néztem a tanárra és mosolyogva bólintott.

-Nem lett volna könnyebb elmondani, mint hogy ennyit írni?-kíváncsiskodott.

-Tanár úr, Lottie-nak elvitte a kiscica a nyelvét!-kiabálta be nevetve.

A mondatot az osztály nevetéssel díjazta még az én szám is próbált elmosolyodni. A jó kedv nem tartott sokáig a tanár egy kéz jelzéssel elcsitította az osztályt. Elővette a naplót és befirkantotta az ötöst legalább történt valami jó is. Leültem a helyemre és elkezdtünk olvasni egy verset éreztem hogy valaki a hátamat megdobta egy galacsinnal így hát komótosan hátra fordultam. 

Egy ragyogó barna szempárral találkozott a tekintetem. 

-Ki az a Dávid?-kérdezte Beck.

Teljesen lemeredtem gyorsan visszafordultam nem válaszoltam a kérdésére. Ahogy kicsengettek az utolsó óráról a diákok úgy özönlöttek ki a kapun. Próbáltam megkeresni Beck-et beszélni vele vagy Bellát. De nem találtam őket. Kicsit csalódottan baktattam haza. A ház előtt a srácokat és Max-et láttam focizni. Intettem nekik egyet és beléptem az ajtón. Anya épp a konyhában sürgött forgott.

-Minden rendben?-állt meg egy pillanatra.

-Persze minden jó.-válaszoltam.

Utána anya csak tovább ügyködött de nem is baj nem volt kedvem társalogni. Szobámban az asztalra letettem a könyveket és megcsináltam a házikat végül bekapcsoltam a laptopomat az internet az én bántalmazásommal volt megtömve nem volt kedvem újra és újra elolvasni így hát ki is kapcsoltam. Lefeküdtem az ágyamra és a kezemet a hasamra tettem és behunyódott a szemem. Egy csörrenésre lett éles a fülem így hát a telefonom kijelzőjére néztem. "Egy óra múlva találkozzunk az egyik kávézóban!!" Lottie-tól érkezett. Mi lehet az ilyen fontos? Gyorsan felöltözködtem és lesiettem a lépcsőn. 

-Hova ilyen sietősen?-állt elém Zayn.

-Csak az egyik osztálytársammal találkozok.-kerültem ki.

"Sziasztok!" kiabáltam de lehet hogy meg sem hallották olyan gyorsan léptem ki az ajtón. A járdán lépkedve azon gondolkoztam hogy mi is lenne ilyen fontos talán arról akar beszélni, miért sírtam ma reggel. Mikor ezek a gondolatok lépkedtek a fejemben megláttam Lottie-t az egyik asztalnál de nem egyedül volt mellette ült Beck is. 

-Dávid miatt sírtál?-kérdezték köszönés nélkül.

-Igen.-ültem le és válaszoltam a kérdésükre őszintén.

Elmeséltem a történetünket ők türelmesen végig hallgattak. Minden egyes szónál a gombóc volt a torkomba és könnybe lábadt a szemem. 

-Sajnáljuk a tárgyalás után láttad még?-kérdezte Bella.

-Nem de remélem sosem fogom.-ráztam meg a fejem.

Miután kiöntöttem a lelkemet nekik másról is beszélgettünk. Elbúcsúztunk egymástól és én iparkodtam haza, mert már a napot csak félig láttam. Haza érve megállítottak a szüleim és elmondták hogy holnap estére ne tervezzek semmit, mert vendégek jönnek.

-Max hol van?-kíváncsiskodtam.

A szüleim lesütötték a szemüket és a szemükből a könny kicsordult. Teljesen megijedtem a lábam a földhöz gyökerezett. 

-Hol van Max?-már ordítottam.

Remélem tetszik!:)

11. fejezet

Sziasztok!:)

Íme a 11. fejezet!:) Mostanában ilyen szomorkás lesz az egésznek a hangulata. De remélem tetszeni fog.

*Lottie*

Reggelt kisírt szemmel ébredtem féltem mindentől és mindenkitől. Ahogy a tárgyalás után Dávid fenyegetően nézett rám összezsugorodott a gyomrom. Ma legalább elmarad a tanítás, mert tanároknak valami értekezlet van. Leérve az emeletre az asztalnál Niall-t láttam és épp reggelizett.
-Többiek?-néztem rá kíváncsian.
-Nem mondták el hogy hova mennek.-vonta meg a vállát.

Remek legalább azt hittem hogy Max-szel tudok majd pár szót váltani de nem. 

-Kérsz valami reggelit?-terelte el a szót.

-Nem, de köszönöm.-ráztam meg a fejemet. 

Szomorúan baktattam fel az emeletre és csak le akartam feküdni és senkivel beszélni. Hosszú idő után lentről halottam hogy haza érkeztek és hogy valaki közeledik szobámhoz. Én csak a sötét sarokban kuporogtam. Redőny lehúzva ablak bezárva. Lehuppant valaki mellém és egy "Jól vagy?"-ot kérdezett. Én csak könnyes szemmel megráztam a fejem. Az idegennek elmeséltem hogy mennyire félek Dávidtól és hogy fog-e bántani vagy valamelyik családtagomat. Elmeséltem neki mindent. Az ismeretlen végig hallgatott és mikor csendben ültünk egymás mellett felállt. Ahogy az ablakom résein beszivárgott a fény megpillantottam az arcát. A mindig megértő Liam volt. Megragadtam a karját hogy felálljak. Annyira örültem neki hogy rögtön megöleltem.

Lementünk és mindenki aggódva nézve nézett rám. Hát igen kócosan, sápadtan, kisírt szemekkel álltam előttük úgy néztem ki, mint egy szellem. Bementem a fürdőszobába és hideg vízzel megmostam az arcomat. A tükörbe nézve egy összetört lányt pillantottam meg. Aki nem tud erős maradni és aki mindig a múlton rágódik. A tükörből visszatekintve Max-t láttam meg. A tengelyem körül megfordultam és csak a szájáról annyit olvastam le "Nyugodj meg minden oké lesz!". Végül elment. Kilépve a családomra néztem és düh öntött el mi lesz ha velük fog valamit Dávid csinálni mi lesz velem?

10. fejezet

Sziasztok!:)

Minden egyes véleményt köszönöm. Nagyon jól estek. Íme a 10. fejezet!

Jó olvasást!:*

Ébredéskor a mosoly hamar lehervadt az arcomról. Ma van a tárgyalás napja. Míg ezek a gondolatok lépkedtek a fejemben Max kiabált a kapuból hogy siessek. Gyorsan elkészülődtem és leiparkodtam a lépcső fokokon. A járműbe beülve hamar oda értünk az iskolához. Rögtön odamentem az ismerős társasághoz és kedvesen köszöntöttek. Csengetéskor már mindenki a teremben ült és várta a tanárt. Az irodalom tanár belépett az ajtón. Kedvesen köszöntötte az egész osztályt és elmondta hogy nagyon nehéz lesz ez az év. Csak a szokásos. Elég hamar vége volt a tanításnak engem kíméltek, mert új vagyok. Őszinte leszek nem akartam haza menni, mert már csak kettő óra múlva megyünk a tárgyalásra. Haza érve halottam hogy valaki épp a medencében fürdik. Harry volt.

-Milyen volt az első napod?-kérdezte ragyogó szemekkel.

-Semmi különös csak a szokásos.-válaszoltam unottan.

-Amúgy elmegyünk mind az öten a tárgyalásra segíteni.-jelentette ki.

A szemem rögtön felragyogott a szemem és csak annyit bírtam kinyögni hogy "Köszönöm." ő csak meg vonta a vállát. Bemenetem a lakásba és olyan szép érzések járták át a testemet talán nem is lesz olyan szörnyű ez az egész. Felérve bepakoltam és átöltöztem. Nagyon féltem hogy még egyszer kell látnom Dávidot de talán csak így tudom lezárni a múltat. Lementem és az ajtó előtt öt elegáns fiú állt ott.

Nyugodj meg minden rendben lesz!-mondták egyszerre.

Annyira jól esett hogy elkísértek nagyon szeretem őket. Az autóban mindenki türelmetlenül ült már várták hogy mi is lesz a vége. A bírósághoz oda érve mindenki iparkodott fel az emeletre ahol találkoztunk az ügyvéddel.

Beléptünk a tárgyaló terembe és helyet
foglaltunk. A bíró és az esküdtszék
belépett és bevezették az
Dávidot bilincsben.  A bíró megkért,hogy álljunk fel és
hivatalosan is megnyitotta a pert. 
-A vádlott Dávid Bell álljon fel. - monda a bíró. A
felperes Lottie Henderson,kérem jöjjön
közelebb és esküdjön meg hogy az igazat
mondja. 
-Igen. – feleltem . 
-Akkor kérem mondja el mi és hogyan történt. 
Dávid csak fenyegetően nézett rám de düh öntötte el a testemet és ezért mindent lemondtam szóról szóra.
Miután elmondtam
mindent apám ügyvédje a vád enyhítését
kérte, de a bíróság elutasított. Ezek után
egy kicsit megnyugodtam. Apám ügyvédje
még kérdezett pár dolgot,majd visszaültem
a helyemre. Utána apámat kérték a tanúk
padjára. Természetesen mindent tagadott. Hogy lehet ennyire szánalmas?!-Kérem álljanak fel!. A tanácskozás egyhangúan határozatott
hozott. Kijelentem, hogy a vádlott Dávid Bell

BŰNÖS.!-jelntette ki.
Megörültem a halottaknak bár ez hamar elszállt.
-A bíróság a vádlottat 1 év börtönre ítéli,
amelyet 2 évre felfüggeszt. És azonnali hatállyal el kell hagynia Angliát és vissza kell térnie szülőföldjére A tárgyalást
befejeztem.” –hallottam a bírót

Hidegen nézte magam elé teljesen lefagytam végül egy kar átölelt Niall volt. Dávid távozott a tárgyaló teremből és még utoljára fenyegetően rám nézett és az szájáról azt olvastam le "Hogy még nincs vége."

Szomorkásan én is kifáradtam nem tudtam mi is lesz a folytatás. Most már tényleg vége minden jónak?

Remélem tetszik!:)

9. fejezet

Sziasztok!

Itt lenne a a 9. fejezet! Remélem tetszik! Jó olvasást!:)

*Lottie*

A szeptemberi nap besütött az ablakomon át. A hasamban a görcsök kioldódtak és már nem nagyon félek. Eszembe jut a tegnapi beszélgetésünk az öcsémmel. Elmentem lezuhanyozni, átöltözködni a csipkés ruhámhoz felvettem egy fekete bolerót  és egy leheletnyi sminket tettem magamra.

Próbáltam a legjobb formámat hozni hogy mindenkinek megfeleljek.
-Szia kicsim! Hogy vagy?-kérdezősködött Anya.
-Jól! Már nem félek!-mondtam már nem félve.
Beszálltunk az autóba mellettem Max mosolyogva üldögélt mellettem. Én csak idegesen ütögettem a combomat. Minden egyes perc borzalmas volt. Kiszálltunk a kocsiból és az iskolás levegő csapott meg.
Az iskola nagyon szép.

Egy művészeti intézmény. Ide akik jelentkeznek valamiben nagyon jók, mint én például táncban. A tánc az életem ha megszólal a zene akkor nekem a lábam mindig elkezd mozogni. Felnőttként ezzel szeretnék foglalkozni. Az ünnepélyes évnyitó után mindenki az osztályába fáradt. Egy olyan osztályba tettek ahol minden nemzetiségű van. Talán egy így jó, mert nem fognak bántani azért mert más vagy hiszen itt mindenki egy egyéniség. Kicsit félve lépkedtem be az osztályterembe Anya előtte biztosan megfogta a csuklómat és magabiztosságot sugárzott ami rám is fért. 
-Gyere Lottie!-mondta kedvesen az osztáyfönők.
Elengedtem Anya kezét még utoljára a szemébe néztem és azt olvastam le"Ne félj!".
-Sziasztok gyerekek! Szeretném bemutatni az új osztálytársatokat Lottie Henderson-t!-köszöntött mindenkit kedvesen az osztályfönők
-Mesélj magadról egy kicsit.-folytatta.
-A nevem Lottie Henderson. Magyarországon éltem de az apukám jobb munkát kapott itt Angliába és ezért elköltöztünk. Jelentkezett egy barna félhosszú hajú fiú, ezért felszólítottam.
-Hol van Magyarország?-kérdezte nevetve.
-Tanulnod kellett volna földrajzot és nem aludni.-válaszolt nem túl kedvesen copfban összefogott hajú lány.
Mikor már kiveszekedték magukat folytattam a történetemet. Utána Mr. Wesley leültetett az első padba, Kicsengetés után egy hosszú barna hajú lány.
-Szia a nevem Bella Maslow nagyon tetszik a ruhád!-mondta mosolyogva.
-Szia a nevem Lottie mint már hallottad köszönöm a tiéd is nagyon szép!-válaszoltam.
Nagyon boldog voltam hiszen sokan oda jöttek hozzám és kérdezősködtek. A barna hajú fiú komolyan megkérdezte hogy hol van Magyarország így hát elmagyaráztam neki. Anya már a kocsival ott állt az iskola előtt. Gyorsan odafutottam és mindent elmondtam neki. Látszott rajta hogy boldog.
-Kicsim a ügyvéd ma felhívott.-terelte el gyorsan a szót.
-Holnap háromkor kezdődik a tárgyalás.-folytatta.
A boldogság eltűnt az arcomról és könnybe volt a szemem túl vagyok az egyik nehéz dolgon és holnap kezdődik a másik. Már csak a tárgyalás és remélem vége a rémálomnak vagy csak még most fog kezdődni..?

8. fejezet

Sziasztok!:)

Először kellemes nyári szünetet kívánok mindenkinek! 

Íme a 8. fejezet!

Jó olvasást!:*

*Lottie*

A fülig ért a szám mikor a roló résein besütött a nap. A nyári szünetből az utolsó nap. Boldogan. vidáman sétálgattam le. Mikor Max megpillantott.

-Tuti hogy randi volt. Niall és Lottie a szerelmes pár.-énekelgette  mutogatva.

-Ki kibe szerelmes?-kérdezte anya és apa az ajtón belépve.

-Jaj semmi csak Max enyhén megbolondult-jelentettem ki nevetve.

Anyának segítettem elkészíteni a reggelit és a teraszon tálaltuk fel. 

-Gyerekek, holnap iskola. Izgultok?-nézett ránk kíváncsi tekintettel Apa.

-Most hogy ennyire közel van a kezdés napja nem izgulok.-mondta aranyos mosollyal az öcsém.

Én csak az ennivalóra bírtam nézni, mert Max-szel ellentétben én nagyon félek a holnapi naptól.

-Te Lottie?-nézett rám Anya széles mosollyal.

-Hát én őszinte leszek nagyon félek.-jelentettem ki magabiztosan.

Az öcsém kinevetett és ezért testvér szeretet ide testvér szeretet oda felemeltem és beledobtam a medencébe. Mindenki jót nevetett rajta és mikor előbújt csak annyit mondott hogy "Király!".  Végül én is annyira nevettem hogy nem vettem észre hogy valaki mögém osont és belökött a vízbe. Liam volt.

-Liam!-mondtam nevetve. Pár percen belül már mindenki a vízben végezte. Remek reggel. Kilépve a medencéből. Mindenki törölközőért verekedett kivéve én. Én lefeküdtem a puha fűbe és az ég felé néztem. Hasamra tettem a kezem behunytam a kezem és végre nem a görcsöket éreztem a hasamban, hanem a lepkéket. Nem érdekelt Dávid örökké végezte vele. Éreztem hogy valaki lehuppant mellém megfordultam és egy tenger kék szempár előtt találtam magam.

-Szia Lottie.-köszönt kedvesen Niall.

-Hello szőke.-mondtam nevetve.

Mindketten elnevettük magunkat és csak úgy sok hülyeségről beszélgettünk.

-Niall hol vagy?-ordibálta Louis.

-Itt vagyok-pattant fel.

Gyorsan felöltözködtem és csak a kertben olvastam, zenét hallgattam.

Talán már nem annyira ijesztő a holnapi iskola kezdés. A kertbe köröztem egész nap. 

-Vicc nélkül tényleg nagyon izgulsz?-kérdezte kedves hangon Max.

-Igen nagyon.-mondtam kicsit halkabban.

-Figyelj testvérkém! Nálad jobb embert nem ismerek, ha önmagadat adod minden rendben lesz. Nem kell agyalnod Dávidon már csak két nap a tárgyalásig kibírod. Szerintem Niall-lal összeilletek. De amúgy mindegy a Te életed Te döntöd el. Holnapi naptól pedig ne félj tökéletes leszel, mint mindig.-mondta átölelve engem.

Az arcomon könnyek jelentek meg de ezek öröm könnyek. Ez az igazi testvéri szeretet. Ő az egyetlen akiben megbízok és ha kell rátámaszkodhatok. Nagyon szeretem Max-et. Felépdtem a lépcső fokokon lefeküdtem a puha, meleg ágyamra és azt mondogattam " Nem félek a holnapi naptól, nem félek a holnapi naptól!" remélem beválik hát majd holnap minden kiderül.

Remélem tetszik!:)

7. fejezet

Sziasztok!

Először is szeretnék Danielle-nek ma van a 25. születésnapja!:)

Íme a 7. fejezet!:)

*Lottie*

A reggelem elég közömbösen kezdődött. Egész reggel a Dáviddal való beszélgetésen kattogott az agyam. A szavai, mozgása, hangsúlya nem árul el semmit olyan volt, mint a tél hideg és zord. Nem volt sok ideig gondolkoznom Anya kiabálta hogy "Reggeli!" Apa pedig kopogott. Na igen a másik gondom a tankönyvek. Apu boldogan pakolta a tankönyveket pár perc múlva Max is csatlakozott. Én csak udvariasan eltoltam. Ahogy meg reggeliztem azzal a lendülettel mentem, de a szüleim megállítottak azzal az okkal hogy "Nézzem meg ezeket a csodás tankönyveket!". Nyomottan leültem a székre és megnéztem a szüleim szerint "csodás tankönyveket" ahogy kinyitottam az irodalom könyvemet rögtön az új könyv illata csapott meg. Rögtön megremegett a gyomrom hiszen három nap és vége a nyári szünetnek a szabadságnak. Féltem, az iskolától, osztálytól, tanároktól. Persze mindenki csak mondogatta hogy "Ne aggódjak!". Felérve a polcomra kipakoltam a könyveket. 

*Baby you light up my world like nobody else* Gyorsan a kijelzőre néztem Niall volt. "Szia Lottie! Beszélnünk kell, a kávézónál jó lenne?" üzente nem is tudom mi az a nagyon fontos de gyorsan átöltözködtem. 

Ki lépve az utcára jó érzések öntöttek el. Napsütés, madár csiripelés mindenki jókedvű gyerekek bicikliznek  . Én is boldogan lépkedtem a járdán csak mosolyogni bírtam. Igen! Végre jó kedvem van. A kávézó egyik asztalánál láttam meg a szőkét. Teljesen meglepődött. 

-Zárd be a szád, mert különben bele repül a légy!-mondtam nevetve a székre leülve.

-Jaj semmi csak nagyon szép vagy!-motyogott valamit az orra alatt.

-Miért volt ilyen sürgős a találkozás?-néztem rá kíváncsian.

-Hallottam hogy tegnap Dávidnál voltál. Mi történt?-jelentette ki.

-Olyanokat mondott hogy megcsaltam és persze titeket is szidott.-mondtam szomorkodva.

Nem tudom, miért van az hogy minden fiú szidja az One Direction-t? Mert Ők talán kedvesek, jószívűek és hab a tortán még helyesek is sosem fogom érteni. Niall csak hallgatta a mondani valómat. Annyira jól esett hogy valaki tényleg őszintén végig hallgatott. A kávézás közben sokat nevettünk, beszélgettünk és Niall bolondos fejeket vágott. 

Sokat nevettünk és kiderült hogy rengeteg közös tulajdonságunk van. Már a nap lemenőben volt felálltunk az asztaltól és öleléssel elköszöntünk egymástól.

-Nagyon jól éreztem magam.-suttogta.

-Úgy szintén.-válaszoltam.

Még boldogabb voltam, mint ahogy elindultam. Hazaérve már vacsoráztak boldogan leültem nem mondtam semmit de senki se mindenki csak mosolygott. Felmentem és láttam Niall átküldte a képeket nagyon tetszettek. Éjfél tájékán szépen lefeküdtem és mosolyogva lehunytam a szememet.

Remélem elnyeri a tetszéseket!:)

6. fejezet

Sziasztok!

Íme a 6. fejezet!

*Lottie*

Kikelve az ágyból boldogság öntött el nem érdekelt senki és semmi csak mosolyogtam. A bolondjaim is hamarosan felkeltek, és mindenki nagy nehezen leért a lépcsőn. Menet közben eszembe jutott hogy milyen jó fejek is, egyszóval tökéletesek bárcsak minden fiú ennyire figyelmes lenne.

-Gyerekek!- csapta össze a kezét Apa.

Mindenki kíváncsian figyelt rá.

-Ma el kell menni iskolai szereket venni, mert egy hét múlva már az évnyitón álltok.-jelentette ki.

Na igen, iskola Magyarországon nem voltak rendes osztálytársaim a fiúk az hitték hogy nagy menők pedig óvodás szintét sem ütötték meg. Nem szerettem suliba járni mindig cikiztek, mert én más vagyok meg hogy szeretem a One Direction-t pedig szerintem ez bennem a különleges. Nyúzottan felálltam az asztaltól és felmentem átöltözködni. 

Szüleim és az öcsém már az autóban vártak hogy menünk vásárolni. Túléltem de nehezen sok iskolatáskák, füzetek, tolltartók már igen sajnos hamarosan itt a szeptember. Hazaérkeztünk és Max már boldogan pakolta az új iskola táskáját. Én csak leültem az ágyra és a falat bámultam. 

-Kicsim minden rendben?-kíváncsiskodott Anya.

-Semmi csak félek új suli, új osztálytársak, új élet.- mondtam nagyon csendesen.

-Ne aggódj gyönyörű, okos és kedves lány vagy itt Angliában teljesen mások az emberek, mint Magyarországon.-tette a kezét magabiztosan a combomra.

Hát nem teljesen nyugodtam meg hiszen holnap hozz haza Apa a tankönyveket, félek nem csak a sulitól hanem a tovább tanulástól is. Bekapcsoltuk a tévét és hallottuk a híreket, " Lottie Henderson-t a One Direction testőrének a lányát fényes nappal verték meg egy kávézó előtt.". Teljesen lefagytam a hírt hallgatva szívem a torkomba ugrott a gyomrom összezsugorodott és a horzsolt kezemre néztem.

-El kell mennem Dávidhoz- pattantam fel hirtelen.

-Miért?-kérdezték egyszerre.

-Tudnom kell hogy mindent miért csinált, tudnom kell hogy mire volt jó ez az egész- mondtam könnyes szemmel.

Hamar már a kocsiban voltunk és rögtön mentünk a rendőrséghez.

-Jó estét, Bell Dávid hol található?-köszöntem majd kérdeztem kedvesen.

A rendőr odavezetett az egész épület hideg és zord volt. Dávid még csak őrizetben van hamarosan lesz a tárgyalása. Beléptem és megijedtem a látványtól.

-Dávid te vagy az?-kérdeztem.

-Miért szerinted ki lenne az.-válaszolt nem túl kedvesen.

-Miért csináltad ezt az egészet kellett ez neked- kíváncsian kérdeztem.

-Figyelj Lottie, nem akarlak látni megcsaltál minden azzal kezdődött hogy Te elköltözöl és utána kiderül hogy ehhez az öt meleg fiúhoz utcákon ott billegsz velük, undorító.-mondta őszintén.

Teljesen lemeredtem a hallottak alapján nem is szóltam talán nem is akartam. Csendesen felálltam és kimentem.

-Minden rendben?-kérdezték egyszerre.

-Igen, meg van az amit akarta.-mondtam magabiztosan.

Biztos volt abba hogy Dávid őszinte volt, csak azt nem tudom hogy, miért nem tudtuk normálisan megbeszélni és miért kellett az erőszak. Hazafelé ezen gondolkoztam teljesen összezavarodtam de majd hátha a tárgyaláson minden kitisztul.