23. fejezet

Sziasztok!:)

Tudom hogy rengeteget késtem és sajnálom. Ebben a fejezetben nagyon sok esemény lesz.

Remélem tetszeni fog.

Jó olvasást!

*Lottie*

A sziklán ott ültem egyedül. Mindenki menekült a tűz elől. A szívemben volt a képe Bella és Beck arcáról. Miért nem szálltam fel én is? Miért ők haltak meg miért nem én? Ezek a kérdések kavarogtak bennem amíg egy rendőr meg nem ragadott és be nem ültetett egy helikopterbe. 

- Mi a neved? Hol laksz? - hadarta el a kérdéseket a pilóta.

- Nevem Lottie Henderson és Londonban lakok. - soroltam.

A mondat végére az idegen megfogta az irányítót és elhagytuk Párizst. Szomorúan néztem ki az ablakból és csak sírni tudtam. Milyen szerencsétlen vagyok. 

*Niall*

- A Disneyland-ben kigyulladt egy játék és sajnos egy túlélőt sem találtak! - szólalt meg egy hang a tv-ben.

Azonnal a telefonhoz kaptam és Lottie számát tárcsáztam. Nem vette fel. Idegesen járkáltam a házban végül felkaptam a kabátomat és a lábam a szülei házához vezetett. Kétségbe esetten nyitottak ajtót. Ők se tudnak semmit. Pattanásig feszült a szobában az idegesség míg meg nem szólalt a telefon. Lottie anyukája felkapta és remegő hanggal beszólalt. Járkált össze vissza kezével az ágyat csapkodta végül letette.

- Lottie nem ment fel a játékra ezért él. Most az egyik közeli kórházban van idegileg kiborult és mos pszichológus kezeli. - kezdte el.

Hatalmas kő esett le a szívemről. Él. Akit annyira szeretek még látja a nap sugarait. Bepattantunk az autóba és kórházhoz mentünk.

*Lottie*

- Nem vagyok ideg beteg! Csak egy olyan ember aki elvesztette az öccsét és utána a legjobb barátait. - ordibáltam. Szegény doktor már nem tudott mit mondani így hát kiküldött. A székre leülve az arcomat a tenyerembe temettem és csak sírtam. Nem tudtam mást csinálni. Nem vagyok erős gyenge vagyok. Kipillantottam a folyosóra és egy szőke hajú kék szemű ember közeledett felém. Niall volt. Azonnal felálltam és magamhoz öleltem.

Én csak bőgtem már csurom vizes volt a dzsekije. Ő próbált megnyugtatni meg simította a hátamat. De a szép pillanatból ennyi volt. Harry közeledett felénk. 

- Lottie, Bella meghalt? - ordibált.

Bólintottam egyet és összetört. Odalépkedtem hozzá és kérdező tekintetemet rászegeztem.

- Az egész történet azzal kezdődött hogy én megcsókoltalak. Nagyon sokáig össze volt törve míg addig amíg el nem mentem hozzátok, és ott volt Bella. Még most is megremeg a hasam ha magam elé képzelem. Gyönyörűen állt ott és odaköszönt. Nagyon sokat beszéltünk és egyszer elhívtam randira. Tökéletesen telt. Nagyon meg szerettem. Azért nem mondta el, mert még megbeszéltük hogy várjuk pedig már minden apró részletről beakart számolni. - kezdte el és sírta el magát a végére. 

Megdöbbentem néztem őt. Akkor Harry volt az a fiú akiről annyira sokat beszélt Bella.

- Emlékszel mikor mondtam hogy valakinek bejössz? Ott áll melledet. - fordította felém fejét és mondta.

Mire észhez kaptam Niall már fel lökte Harry-t. A két fiú közé álltam próbáltam megnyugtatni őket. Végül meguntam és haza felé indultam. Az eső esett remek. Esernyő nélkül indultam haza. Anyáék szokás szerint már leléptek. Nem érdekelt semmi és senki csak is magányra vágytam.

- Lottie várj! - ordibált valaki a hátam mögül. 

Megfordultam és a szőke állt ott.

- Mi van? - kérdeztem.

Mikor bármit is tudtam volna mondani szája vakuként tapadtak az enyémhez. Karját a derekam köré fonta és ott álltunk az esőben. Az a fiú áll előttem akit annyira szeretek és már ő is felvállalta. Mikor befejeztük halvány mosoly megjelent az arcunkon és kézen fogva kísért haza. Vállára hajtottam a fejemet és akkor éreztem úgy valaki tényleg szeret. Mikor haza értünk ott álltak a kapu előtt a bőröndjeim. Bekopogtam idegesen és anya nyitott ajtót.

- Addig haza nem költözhetsz míg nem szakítasz Niall-lal. - mondta hidegen.

Remélem tetszett!

2 komment után új fejezet!