24. fejezet

Sziasztok!

Íme az új fejezet!

*Lottie*

Meredten álltam a zárt ajtó előtt. Az ájulás szélén voltam de Niall erősen fogta a karomat. Megfogta a bőröndjeimet és elindultunk a nagy sötétségbe. 

- Míg helyre jönnek a dolgok addig lakhatsz nálam. - szólalt meg.

Elmosolyodtam. Mikor mindent elveszettem ő hirtelen megjelenik az éltemben és mindenben segít. Csodás egy ember. Házába belépve azonnal megmutatta a szobát amiben egy darabig meghúzhatom magam. Ágyra lefeküdtem és már megint azok a fránya könnycseppek. Minden más ember egész nap eszik vagy iszik én pedig sírok. Mikor már elhasználtam az összes papír zsebkendőt mikor lassan mentem le. Egy kis kör alakú asztalt vörös rózsaszirmok vették körbe. Még gyertyák ölelték át az asztalt. Az egész csodálatos volt.
- Minden rendben? - lépett elő Niall.
A lépcsőfokról azonnal a nyakába ugrottam.
- Meg sem érdemellek. - mondogattam.
Az egyik széknél letett és kihúzta majd leültem. A vacsorát hamar elfogyasztottuk. Niall-nak következett volna a másik meglepetése de megijedtem és felmenekültem. Értetlenül állt és nézett maga elé. Talán megértette de nem hiszem.
- De idióta vagyok. - csaptam a fejemet az ajtóhoz.
Több órába került míg elaludtam. Egész éjszaka forgolódtam bűntudatom volt Niall miatt.

*Másnap*

Ma van Max temetése. Idegesen mentem le és pillantottam meg a szőkét. Kotorászott ott valamit a konyhában. Ő az egyetlen aki segít és még vele is egy bunkó vagyok.
- Sajnálom hogy egy ekkora dög voltam. - futottam hozzá.
Niall csak megrázta a fejét éreztem ahogy a könnycseppjei a bőrömet érintik. Lehet hogy az mondta hogy már nem haragszik. De láttam a szemében a fájdalmat. A kanapén volt a pokróca és az alatt a zsebkendők. Görcsbe lett a gyomrom ahogy belegondoltam hogy szenvedhetett. A reggelinél nem sokat szóltunk egymáshoz. Végül eljött az idő. Arra hogy örökre elköszönjek Max-től. Az lenne az élet rendje hogy megszületünk élünk majd meghalunk.

Nem az hogy a testvéred volt barátja megöl. Ezek a gondolatok idegesítettek fel míg oda értünk a temetőbe. Ezt a helyet sosem szerettem látogatni. Mindenki jelent volt aki Max szeretett. A gyászolók a mai nap a feketét öntötték magukra.

- Gyere menjünk közelebb. - szólaltam meg és kulcsoltuk össze ujjainkat. 

A szüleim szorosan ott álltak egymás mellett mikor anya törölte le a könnyét a hófehér arcáról.  Mindenki halkan hallgatta a beszédet. 

- Ez a gyermek még alig élte az életet. Egy szörnyű gyilkosság áldozata lett. De a mennyországban örök nyugodalmat kívánunk neki. - mondta el a pap a végszót. 

Közelebb mentem ahogy eresztik le Max koporsóját. Még a legnagyobb ellenségeimnek sem kívánom hogy lássák  ahogyan a testvérüket bele vetik a földbe.

- Öcsi a túl világon is légy jó fiú. - sírtam el magamat.

Mikor mindenki elköszönt odamentem a szüleimhez.

- Mi a baj? Mi történt? - hadartam.

A szüleim csak megvonták a vállukat és elmentek. Niall átölelt és kézen fogva haza mentünk. Míg a szőke átöltözött én addig főztem.

- Hello drága. - szólalt meg.

Megpördültem a tengelyem körül és azt hittem hogy Niall. Dáviddal találtam magam szemben. Ijedten álltam és szorosan fogtam a kést.

- Nagyon megható volt a temetés. - szórakozott.

Dávid odalépett hozzám és megfogta a derekamat majd a földhöz dobott. Közben Niall is megérkezett és döbbenten állt. Dávid megfogta a hajamat és tépte a szőke pedig rávetette. Dávid ott volt a földön és én a kezemben fogott kés gondolkozás nélkül a mellkasába szúrtam. A karomon ott folyt végig a volt barátom vére..

Remélem tetszik! 2 komment után folytatás!