3. fejezet

Sziasztok!:)

Kaptam pozitív válaszokat és ezért úgy döntöttem hogy folytatom. Íme a 3. fejezet, remélem elnyeri a tetszéseket!

Jó olvasást!:*

A repülőgép csak szállt az ablakból kitekintve szálló madarakat pillantottam meg. Néha azon gondolkozok, miért nem lehetek ilyen szabad?

Mikor leszálltunk az angliai levegő csapott meg. Egy autóba szálltunk be, amin a "One Direction" felirat szerepelt, furcsállottam is de nem foglalkoztatott. A jármű egy stúdiónál parkolt le, amikor beléptünk öt fiú énekelt. Max-szel csak néztünk egymásra nem tudtuk hogy most mi is töeténik. A dal után elmondták hogy "Mi vagy a One Direction!". Teljesen lemeredtem hogy a híres brit banda áll előttem nem vagyok nagy rajongójuk, ismertem pár számot tőlünk de azért jó volt velük találkozni.

-Örülünk hogy megismerhetünk titeket-mondta kedves hangon a barna göndör hajú fiú.

Végül bemutatkoztunk egymásnak a göndör barna hajú fiút Harry-nek hívják. Az aranyos bemutatkozás után elmentünk megnézni az új házunkat. Csodaszép!

A szőke hajú Niall hozott ennivalót is. A ház előtt állva a hátsó zsebemben rezgett a telefonom, alig láttam már a képernyőt a könnyeim miatt "Vége hülye liba!" Dávidtól érkezett. Azt hittem hogy összesek de végül egy kar megragadott. Louis volt.

-Mi a baj?- kérdezte kíváncsian aranyos hangon.

Arcomról letöröltem a könnyeimet és felvettem a mosolygós álarcomat.

-Semmi- mondtam "mosolyogva".

Louis elhitte ezután bementünk a házba fantasztikus volt. Felmentem s kinyitottam szobám ajtaját a friss festék illat csapta meg az orromat.

Lefeküdtem és újra elővettem a készülékemet és ekkor eszembe jutott a Vele töltök idők. Még Ő mondta hogy "Minden rendben lesz." mi ütött belé elfelejtette azt a csodás egy évet a nevetéseket, öleléseket, csókokat. Vagy talán színjáték volt az egész? Amíg ezek a gondolatok jártak a fejemben a hasam görcsben a szemem könnyben és az életkedven újra a nullás szintet üti. Éjszaka többször felébredtem telefonom világító képernyőréje  meredtem de semmi, kimentem a teraszra felnéztem az ég felé. 

Az az egy év lobogott előttem és már nem is vettem észre hogy sírok. Ahogy a természet és az élőlények lenyugodtak, elaludtak én is úgy aludtam el a napozószékben.