11. fejezet

Sziasztok!:)

Íme a 11. fejezet!:) Mostanában ilyen szomorkás lesz az egésznek a hangulata. De remélem tetszeni fog.

*Lottie*

Reggelt kisírt szemmel ébredtem féltem mindentől és mindenkitől. Ahogy a tárgyalás után Dávid fenyegetően nézett rám összezsugorodott a gyomrom. Ma legalább elmarad a tanítás, mert tanároknak valami értekezlet van. Leérve az emeletre az asztalnál Niall-t láttam és épp reggelizett.
-Többiek?-néztem rá kíváncsian.
-Nem mondták el hogy hova mennek.-vonta meg a vállát.

Remek legalább azt hittem hogy Max-szel tudok majd pár szót váltani de nem. 

-Kérsz valami reggelit?-terelte el a szót.

-Nem, de köszönöm.-ráztam meg a fejemet. 

Szomorúan baktattam fel az emeletre és csak le akartam feküdni és senkivel beszélni. Hosszú idő után lentről halottam hogy haza érkeztek és hogy valaki közeledik szobámhoz. Én csak a sötét sarokban kuporogtam. Redőny lehúzva ablak bezárva. Lehuppant valaki mellém és egy "Jól vagy?"-ot kérdezett. Én csak könnyes szemmel megráztam a fejem. Az idegennek elmeséltem hogy mennyire félek Dávidtól és hogy fog-e bántani vagy valamelyik családtagomat. Elmeséltem neki mindent. Az ismeretlen végig hallgatott és mikor csendben ültünk egymás mellett felállt. Ahogy az ablakom résein beszivárgott a fény megpillantottam az arcát. A mindig megértő Liam volt. Megragadtam a karját hogy felálljak. Annyira örültem neki hogy rögtön megöleltem.

Lementünk és mindenki aggódva nézve nézett rám. Hát igen kócosan, sápadtan, kisírt szemekkel álltam előttük úgy néztem ki, mint egy szellem. Bementem a fürdőszobába és hideg vízzel megmostam az arcomat. A tükörbe nézve egy összetört lányt pillantottam meg. Aki nem tud erős maradni és aki mindig a múlton rágódik. A tükörből visszatekintve Max-t láttam meg. A tengelyem körül megfordultam és csak a szájáról annyit olvastam le "Nyugodj meg minden oké lesz!". Végül elment. Kilépve a családomra néztem és düh öntött el mi lesz ha velük fog valamit Dávid csinálni mi lesz velem?