Sziasztok!
Először meg szeretném köszönni a 11 feliratkozót és a 3242 oldalmegtekintést!:)
Akkor jön az új fejezet!:)
*Lottie*
Élek. A rám kötött gépeknek köszönhetem hogy újra láthatom a napfényt, hallhatom a madarak csiripelését és beleszívhatok újra a friss levegőbe. Oldalra nézve a kezemet látva be volt kötve és és egy aranyos ég kék szempárral találkozott tekintetem. Az öcsém megfogta a befásízott karomat. Ahogy hozzá érintette a kezét nagyon csípett és ezért felszisszentettem.
-Bocsánat!-vette le a kötésről a tenyerét és elmosolyodott.
Az arcomon nekem is megjelent egy halvány mosoly.
*Niall*
Gyorsan futottunk a kórház felé ahol feküdt Lottie. A mellekasam már szúrt és hevesebben vettük a levegőt. Rettegtem hogy már nem láthatom újra Lottie-t nem nézhetek bele a szép szemeibe és sose beszélhetek vele. Míg ezek a gondolatok jártak a fejemben minden egyes perc kínzás volt. Ahogy felértünk az emeletre megkerestük a kezelőorvosát.
-Jó estét, maguk Lottie Henderson még hozzátartozói?-köszönt.
-Igen, túlélte?-rögtön rátértem a tárgyra.
Ahogy a doktor ránk nézett látta hogy aggódtunk a szívem még hevesebben vert a lábam a földhöz gyökerezett és Lottie arca lobogott előttem.
-Igen túlélte!-mondta mosolyogva.
A nagy csendben lehetett hallani ahogy mindenkinek leesett a nagy kő a szívéről. Boldogan siettünk tovább a kiadott kórteremhez.
*Lottie*
A családom elmeséltek mindent részletesen. Látszott rajtuk hogy aggódtak. Én is féltem hogy nem láthatom újra őket. Az események, mint egy filmi úgy játszódott le folyamatosan. Borzalmas volt. Ahogy az ajtó kinyílt öt ijedt fiú lépett be. Rögtön odajöttek és csak kérdezősködtek. Megmutattam nekik a sebem félelmekkel tele hallgattak.
.png)
.jpg)
-Bocsánat!-vette le a kötésről a tenyerét és elmosolyodott.
Az arcomon nekem is megjelent egy halvány mosoly.
*Niall*
Gyorsan futottunk a kórház felé ahol feküdt Lottie. A mellekasam már szúrt és hevesebben vettük a levegőt. Rettegtem hogy már nem láthatom újra Lottie-t nem nézhetek bele a szép szemeibe és sose beszélhetek vele. Míg ezek a gondolatok jártak a fejemben minden egyes perc kínzás volt. Ahogy felértünk az emeletre megkerestük a kezelőorvosát.
-Jó estét, maguk Lottie Henderson még hozzátartozói?-köszönt.
-Igen, túlélte?-rögtön rátértem a tárgyra.
Ahogy a doktor ránk nézett látta hogy aggódtunk a szívem még hevesebben vert a lábam a földhöz gyökerezett és Lottie arca lobogott előttem.
-Igen túlélte!-mondta mosolyogva.
A nagy csendben lehetett hallani ahogy mindenkinek leesett a nagy kő a szívéről. Boldogan siettünk tovább a kiadott kórteremhez.
*Lottie*
A családom elmeséltek mindent részletesen. Látszott rajtuk hogy aggódtak. Én is féltem hogy nem láthatom újra őket. Az események, mint egy filmi úgy játszódott le folyamatosan. Borzalmas volt. Ahogy az ajtó kinyílt öt ijedt fiú lépett be. Rögtön odajöttek és csak kérdezősködtek. Megmutattam nekik a sebem félelmekkel tele hallgattak.
A kis beszámoló után próbáltak felvidítani akaratlanul mindig elmosolyodtam. Jó volt őket újra látni, velük újra beszélni és megérinteni őket. A fehér ajtó újra kinyílt és soha nem örültem még így. A küszöbön át lépett Bella és Beck.
-Lottie hogy vagy?-tártva szemekkel kérdezősködött.
Elmosolyodtam és megvontam a vállamat. A szemük sugározta a félelmet és az aggodalmat. Bella nem bírta sokáig odajött hozzám és átölelt. Jó volt érezni hogy van egy igaz barátnőm.
Az óra az éjfélt ütötte mikor az utolsó vendég is kilépett a szobából. Mosolyogva integettem nekik már ők is sokkal boldogabbak voltak. A fal felé fordultam a vállamra tettem a takarót és lehunyódott a szemem. Már nem is emlékeszem mikor feküdtem le mosolyogva..
Várom tőletek továbbra is a véleményeket!:)
ez nagyon jó kicsit legyen izgibb kövit
VálaszTörlés