17. fejezet

Sziasztok!:)

Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam és ezt köszönöm nektek!:)

Íme a 17. fejezet!

Jó olvasást!:)

*Lottie*

Apa átkarolta anyát és összekulcsolták az ujjaikat. Boldogság öntötte el a házat és éreztem hogy most nem szomorú tényekkel állnak elénk. Kíváncsi tekintetek méregették a szüleimet. Ahogy egyre jobban húzták az időt annál inkább remegett a testem.

-Max, Lottie-fordult felénk apánk.-Anyátok szíve alatt van a ti kishúgotok.-folytatta.

Mikor meghallottam el tudtam volna repülni annyira boldog voltam. Minden rosszat kitöröltem a gondolataimból és csak egy szó lebegett az arcom előtt. Húgom. 

-Eddig azért nem mondtuk el, mert még folyamatban voltak a vizsgálatok és nem akartuk hogy ezen stresszelejetek.-mondta könnyes szemekkel anya végül.

Rögtön felálltam és átöleltem őket. Annyira boldog voltam hogy az leírhatatlan. Mikor a szüleim befejezték a beszámolót Max komótosan felállt és kivonult a szobából.

-Majd utána megyek.pattantam fel.

Furcsálltam Max reagálását. Nem örült a hírnek, de hiszen ez fantasztikus. Vegyes érzelmes kavarogtak a testemben mikor odaértem a hintához ahol Max egyedül üldögélt. Leültem mellé és csak magunk elé meredtünk.

-Nem örülsz a hírnek?- törtem meg a csendet.

-Dehogynem, megszületik a kicsi és anyának és apának már ránk nem is lesz ideje.-szólalt meg csalódottan.

-Nem inkább rád?-néztem rá fürkésző tekintettel.

Nem nézett a szemembe inkább a talpával a fű csomót rugdosta mintha olyan érdekes lett volna.

-Már teljesen értem. Félsz attól hogy csak középső gyerek leszel. Hidd el mikor téged jelentettek be ugyan így éreztem.-próbáltam megnyugtatni. 

-Hogy tetted túl magad ezen?-szólalt meg végül.

-Hát úgy mikor meghalt nagypapa nagyon szomorú voltam, és egyszer csak telibe hánytad anyát amin jól szórakoztam utána az járt a fejembe hogy nem is rossz egy kis tesó. Szóval a lényeg egyszer majd a kishúgunk is fog olyan tenni amitől egyszer csak megszereted.-mondtam mosolyogva.

Max csak bólintott egyet és átölelt.

 A csillagok ragyogtak az égen már minden csendesült el de mi a hintaszékbe akkor is nevettünk és hülyéskedtünk.

-Minden rendben?-dugta ki a fejét Niall.

Max hevesen bólogatott és berohant a házba gratulálni. A szőke csak leült mellém és engem nézett.

Furcsán néztem rá valamit mondani.

-Csodálatos anyuka leszel.-nyögte ki végül.

A mondatán elmosolyodtam és mindketten felálltunk és úgy vonultunk be a többiekhez.

*MÁSNAP*

Reggel boldogan ébredtem és szokás szerint apával és Max-szel mentem iskolába. Bella és Beck a kapu előtt vártak. Rögtön odafutottam hozzájuk és elmeséltem a történetet.

-Hiszen ez fantasztikus.-mondták egyszerre.

A mai nap csak a kirándulásról volt szó két nap és indulunk. Else hiszem hogy majd az Eiffel-torony lábánál fogok állni. Annyira hihetetlen. Míg ezek a gondolatok járkáltak a fejemben nem is hallottam hogy Bella hozzám beszélt.
-Lottie hahó.-ábrándított ki a gondolataimból.
Megráztam a fejemet azzal jelezve hogy most már figyelek.
-Dávidot azóta láttad?-kérdezte komolyan.
Az arcomról lefagyott a mosoly és gondolkoztam hogy mit is válaszoljak. Hiszen találkoztam vele, de Harry azt kérte hogy senkinek nem mondjam el. De vajon miért?
-Öhm nem de most mennem kell.-hazudtam és azzal a lendülettel felálltam.
Bella a fejét csóválva rám nézett érezhetett valamit hogy nem voltam vele igaz.
Harry-vel kellett beszélnem hiszen nem tudtam hogy mit is követett el és féltem hogy olyat amit egész életében bánni fog. A ház előtt Harry csak ült és maga elé nézett. Lenyeltem a félelmeimet és

egyenesen felé közeledtem.
-Ha az a délután a kérdésed inkább fel se tedd!-rám se nézett.
A szám szélét rágva próbáltam kérdezni valamit de egy szót sem tudtam kihúzni belőle. Féltem de nagyon. Egy durva beszólása után az arcomat a tenyerembe temetve sírtam és futottam a Temze partjáig.
-Bocsánat, minden rendben?-simította egy lágy kéz a hátamat.
Felnéztem és egy csodálatos szép számpárral találkozott a tekintetem. Végül csak beszélgettünk de a történetet nem mesélte el. Egyszer csak közelebb ült hozzám és az arca fény sebességgel közeledett az enyémhez a szája vakumként tapadtak az enyémhez.

Szorosan átfogta a derekamat és magához húzott. A hajamat a fülem mögé tette és éreztem hogy végig hogy kezét végig simítja az oldalamon. A hosszú csók végén rá furcsa tekintettel rá néztem de az ő szeméről a megkönnyebbülés volt leolvasható...

Remélem tetszett továbbra is várom a véleményeket!