19. fejezet

Sziasztok!

Először is szeretném nem tudom hogy mikor is de ennek a blognak hamarosan vége. De egy jó hír kezdek egy másik blogot. Azért döntöttem így egyre kevesebb olvasóm van és az új blogommal hát ha nagyobb szerencsém lesz.
Az új blogom trailere KATT!
De mielőtt új fejezet ma van a One Direction 3. születésnapja. El se hiszem már három éve csalnak mosolyt az arcunkra! 

Íme a 19. fejezet!:*

*Lottie*

Mikor Dávid ott állt előttem ledermedtem. Max mögém bújt nagyon félt tőle. Mutogatta a sebeit közben sajnálgatta magát.

-Ezt Harry csinálta?-kérdeztem csendben.

Talán annyira halkan hogy nem is lehetett érteni. De láttam hogy felfogta hiszen biztosan bólogatta a fejét. Ahogy ott ácsorgott előttem egyre jobban féltem.

-Lottie hívjuk a rendőrséget.-suttogta halkan Max.

Megráztam a fejemet. Mélyen belenéztem a szemébe de egy érzelmet sem lehetett leolvasni. Olyan volt, mint egy kavics. Álltunk egymás előtt némán és reménykedtem a jövőbe.

-Menj már el!-kiáltott egyet Max és elém állt. Dávid vágott egy gonosz oldal mosolyt és belenyúlt a hátsó zsebébe. Azt hittem hogy itt lesz az úton az utolsó perceink e világon. Ott állt egy pisztollyal a kezében. 

A fegyver felén irányította és lőtt egyet. Max elé ugrottam de túl késő volt. Az öcsém a földön feküdt körülötte vér foltokkal. Dávid a helyszínről elrohant és menekült a Nap irányába. 

-Anya, apa hívjatok mentőt.-ordítottam torkom szakadtából.  

A pólómmal próbáltam felitatni a sebet kisebb nagyobb sikerrel. A mentő perceken beül meg is érkezett és Max-et a közeli kórházba vitték. A szüleimmel gyorsan autóba szálltunk és követtük a járművet. A testvéremet bevitték a műtőbe és várnunk kellett. Lementem a recepcióhoz ahol srácok beléptek az ajtón. Örültem a jelenlétünknek odafutottam hozzájuk és szorosan átöleltem őket. Nagyon örültem hogy itt vannak és most így hatan felmentünk az első emeletre hát ha már van valamilyen fejlemény. Még semmi. Max már egy órája van a műtőben minden perc ideg tépő volt mindenki számára. 

-Elnézést, maguk Max Henderson hozzátartózói.-állított meg minket egy doktor.

Félve bólogattunk féltünk a választól.

-Sajnos a testvérük nem élte túl a lövést. Részvétem.-elhadarta a mondani valóját.

-MIÉRT?!-leültem és ordítottam.

Zokogtam a kórház közepén. El sem hiszem meghalt. Meghalt Max. Aki mindig mellettem állt és megvédett.

-Nyugodj meg.-bújt hozzám Niall.

Még az ő szeméből is kicsordultak a könnyek. Nagyon jó kapcsolata volt vele.

Mikor haza érkeztünk a házban nagyon nagy csend volt. A falra kitettem az öcsém képét és egy gyertyát alá. A kedvenc virágát a gyertya mellé tettem. Még mindig csak sírtam. Az ilyenen nem lehet túllépni. 

Leültem a kanapéra és, mint mindig bambultam magam elé.

-Minden rendben?-ült le mellém Louis.

Megráztam a fejemet és a véres pólómmal letöröltem a könnyeimet.

-Most hogy ő meghalt hamarosan megszületik a kishúgom olyan érzésem van, mintha egy angyal most hagyta el a világot de gy angyal még csak most fog belecsöppenni.-mondtam sírva és Louis vállára hajtottam a fejemet..

Remélem tetszett!:)